Száz éve, 1911. december 14-én öt fagyott arcú mosolygós alak állta körbe a végtelen hómező közepén leszúrt norvég zászlót. A legközelebbi menedéket jelentő faház 1700 kilométerre volt tőlük, az első civilizációt jelentő település, ahonnan kivételes tettüket világgá hirdethették még további ötheti hajóútra. A kutyák csaholása közben az eseményre tartogatott dohány elszívása fokozta a pillanat ünnepélyességét, a pillanatét hogy ember elsőként áll a földrajzi Déli-sarkon. Oscar Wisting, Olav Bjaaland, Sverre Hassel, Helmer Hanssen és vezetőjük Roald Amundsen több évszázad délsarki kutatóútjára tette fel ezzel a koronát.
A tizenhatodik században csak a feltételezés létezett az ismeretlen déli földrészről, 1773-ban James Cook hajózta át először a déli sarkkört, majd körbe a Földet ezeken a korában nem látott szélességeken. Az antarktiszi partraszállás az 1820-as évekig váratott magára ahol több expedíció fedezett és térképezett fel újabb és újabb területeket. 1841-ben James Clark Ross a jégtáblák közt áthajózva mindenkinél délebbre jutott, és vázolta fel a későbbi sarkkutatók bázisául szolgáló Ross jégmező partvonalát. 1899-ben Borchgrevink, 1901-1904 között Scott, majd 1907-1909 között Shackleton expedíciója hajtott végre kiterjedt kutatóutakat a kontinensen, ez utóbbi kis híján a Déli-sarkot is elérte.
Amundsen gyerekkorától kezdve a sarki felfedezésre készült, sítúrákon edzette magát, elolvasta a fellelhető sarkvidéki irodalmat, északi jeges hajóutakon képezte magát kapitányi rangig. De Gerlache expedíciójában az elsők között volt, aki a déli sarkvidéken áttelelt, majd elsőként vitte sikerre a hajózás egyik régi kérdését az északnyugati átjáró áthajózását, miközben felkereste a mágneses északi-sarkot Kanada északi területén, melynek tudományos hozadéka is jelentős volt. Ilyen előzmények után kezdte el szervezni Északi-sarkra irányuló expedícióját, miközben megérkezett a hír, hogy két amerikai (Peary és Cook) megelőzte. Anyagi és támogatási gondoktól gyötörve látszólag kitartott terve mellett, miközben néhány társát titkába beavatva az Antarktiszra készült. Minden hidat maga mögött felégetve üzenetben értesítette a meglepett közvéleményt új céljáról (egy kitérő délre, mint fogalmazott).
Ugyancsak a sarkra készült egy vetélytárs - az angol Scott és expedíciója. Amundsen talán ezért is választott egy alternatív Déli-sarkra vezető útvonalat, míg Scott gyakorlatilag Shackleton korábbi útját követte. Ez expedíciójának legmerészebb húzása volt. A Ross-jégfal természetéről nem sokat tudtak akkortájt, elképzelhető volt, hogy lehasad egy nagy jégtábla és elúszik a bázisuk, amely a jégen kilométerekre a partról állított 50 négyzetméteres faház volt. Az út további része megint csak egy nagy kérdőjel - a Ross és a Weddell jégmező összeér valahol középen? A 3000m magas sarki platóra egy sík lejtő visz fel? Vagy épp hegygerincek sokaságát kell keresztezni? Határozott előnynek mutatkozott viszont, hogy az innen induló út légvonalban rövidebb, mint Scotté. Mert hát kétségkívül az volt a cél - megelőzni az angolokat! Ennek érdekében kipróbált legénységet válogatott össze, köztük síbajnokot, kutyaszánokhoz és kézművességhez értő társakat. Amundsen a siker zálogának a legjobb felszerelést tartotta, ez az ő olvasatában, abban a korban az eszkimók prémöltözete és kutyaszánja volt, síléceit kellő gondossággal maga tervezte. De ez a tervezés igaz az utolsó használati tárgyig mindenre.
Ezután október 15-ig vártak az indulással. Napi 28 kilométeres etapokkal haladtak és egy hónap múlva értek el a jégmező szélére, ahol magas hegylánc emelkedett előttük. Az Axel Heibergről elnevezett gleccseren indultak fel a 3000m magasan fekvő sarki platóra, és a hasadékos, nehéz terepen 3 nap alatt jutottak át. Elképesztő teljesítmény! Itt a viharos idő pár napos tétlenségre ítélte őket, de a folytatás sem volt kedvező: fagyott, hasadékos terep, vakító köddel. A pokolra utaló földrajzi elnevezések sokat elárulnak az expedíció gondolatairól. December 8-án érték el a rekord szélességi fokot ameddig Shackleton és társai jutottak. Nehezen uralkodtak magukon, mert kínozta őket a tudat, hogy másodiknak érhetnek a sarkra. Ennek ellenére a napi tempót tartották, s végül december 14-én jutottak el az áhított földrajzi pont közelébe, ahol szerény ünnepséget tartottak.
További három napot a sark körbeutazásával és a mérések pontosításával töltöttek. Mai tudósok úgy vélik, hogy eszközeivel 3 kilométeres pontossággal tudta megállapítani pozícióját. Visszainduláskor egy sátrat hagytak hátra benne üzenettel királyuk és Scott expedíciója számára. A sátor napjainkban körülbelül 15 méternyi hó alatt védett történelmi hagyatékként őrzi tettük emlékét, de Scott kapitány 5 hét késéssel ugyancsak eljutott erre a helyre, és láthatta - így sok más sarkvidéki teljesítménnyel ellentétben Amundsenék rekordja igazoltnak bizonyul. December 18-án indultak vissza a korábban elhelyezett jégoszlopaik mentén a bevett 28 kilométeres tempóban. A visszaúton egy depójukat kerülték el, amit a rend kedvéért ketten még felkutattak egy 14 kilométeres extra szánút során. Január hetedikén érték el a Ross jégen elhelyezett legközelebbi raktárukat, innentől fogva napi 56 kilométerre emelték a távot. Végül tíz nappal a tervezettnél korábban, összesen 99 nap utazás után, január 25-én érték el Framheim bázisukat, meglepve kunyhóban alvó társakat.
