HTML

Sarkvidéken

Az Északi és a Déli sarkvidék felfedezéséről, mint kedves témámról írom le gondolataimat.

Friss topikok

Ismerkedés a síléccel az Antarktisz expedíció előtt

2012.07.23. 12:44 :: Sarkvideken

Két ausztrál srác elhatározta hogy elsíel a Déli-sarkra és vissza. Hogy ezt még előttük senki nem vitte véghez külső segítség nélkül? Nem baj. Hogy 15 hónappal az expedíció előtt még soha nem volt síléc a lábukon? Ez sem baj. A film első próbálkozásaikról szól.

És még több tucat másik videót is feltöltöttek a youtube-ra. Érdemes megnézni hogyan fullad hányingerbe az első erőnléti edzés egy városi utcán traktorgumit húzva, hogyan kisérleteznek valami csodakerékkel, aztán gyerekes öröm és sírássá fajuló testi-lelki fájdalom dokumentálása az Antarktiszról.

Hihetetlen két pali Cas és Jonesy...

Szólj hozzá!

Címkék: video 2012 2011 expedíció Antarktisz

Emancipator: Greenland

2012.07.20. 16:17 :: Sarkvideken

Zenei rovatunkban egyik kedvenc előadóm sarkvidéki címezésű számát osztanám meg. Emancipator korábbi albumán (soon it will be cold enough) pedig még maga Shackleton bácsi is beszél hozzánk egy rövid inzert erejéig, majd talán egyszer azt is posztolom, de most épp a grönlandi dalt hallgattam és ez volt az apropó.

Szólj hozzá!

Címkék: zene

Esküvő az Északi-sarkon

2012.04.18. 10:55 :: Sarkvideken

172804030.jpgNa ez lehetne egy sima bulvárhír is, ma már jóformán pénz kérdése, hogy ki-ki a legkülönlegesebb helyszínt válassza ki magának a házasságkötéshez. A vőlegény ezúttal nem más mint egy igazi öreg sarki róka, a norvég Borge Ousland, aki talán a legnagyobb aktív felfedező a pólusok világában. A boldog esemény április 11-én történt meg, az ifjú pár és a 30 fős vendégsereg a sarki jégen létesített orosz Barneo kutatóállomásról helikopterezett el a pólusra, ahol lutheránus ceremóniát követően mondták ki a boldogító igent. A -26 fokos hőmérséklet ugyan nem feltétlenül kíván egy kültéri ceremóniát, Borge azonban fedetlen fővel népviseletben, felesége pedig hosszú fehér ruhában adta meg a tiszteletet az ünnepnek.

 

Bár a helyszín kiválasztása adta a zavartalan ünneplést, azért csak-csak beesett egy váratlan vendég is. Az angol Mark Wood, aki nemrégiben síelt el a Déli-sarkra, most 120 mérföldes magányos útjának végén érkezett el azt északira, ahol nagy meglepetésére becsöppent a pezsgőző népünnepélybe. Persze feltalálta magát, gratulált az ifjú párnak és még az esküvői fotón is beállt az ünneplők közé.Mark-with-Borge1.jpg

Borge Ousland személye megér egy külön posztot, most csak címszavakban sorolnám felfedezői karrierjét:

1986 - Grönland keresztezése

1990 - Északi-sark sílécen, két társsal, először külső támogatás nélkül

1994 - Északi-sark egyedül

1995 - Déli-sark egyedül

1996-97 - Antarktisz első keresztezése támogatás nélkül, egyedül

2001 - Északi-sark keresztezés egyedül

2007 - Nansen és Johanssen útjának ismétlése (Északi-sarkvidék)

Borge egykoron búvárként dolgozott tengeri olajfúró-állomásokon, jelenleg saját expedíciós irodát vezet, "The last degree" túrájának tagjai ma érkeztek meg az Északi-sarkra.

www.ousland.no

 

 

 

Szólj hozzá!

Címkék: 2012 norvég Északi-sark Borge Ousland

Extrém öröm az Antarktiszon videó

2012.04.12. 13:13 :: Sarkvideken

Egy kicsit lapozzunk vissza pár hónapot. A temérdek Déli-sark expedícióról írogattam már korábban, de valahogy elsiklottam Aleksander Gamme szóló vállalkozása fölött. A norvég fiú előélete az Everest, Grönland és a Szahara idén pedig gondolt egy merészet és gondolta elsíel a sarkra és vissza - egyedül, segítség nélkül. Nem is csinált nagy felhajtást, még a Punta Arenasban összeverődött expedíciók között is ő volt a fekete ló.

Elsíelt hát a sarkra és vissza 2270 kilométert és 87 nap alatt azt ette, használta, amit magával vitt. Mivel ugyanazon az úton ment vissza is, hátrahagyott pár cuccot, amiről nem készített feljegyzést. Ezért hát érthető egy farkaséhes fáradt ember kitörő öröme, ami egy zacskó tésztának, egy csokinak, vagy egy darab sajtnak szól. Érdemes bekapcsolni az angol nyelvű képaláírást is!

S hogy milyen nagyszerű is ez a srác (ha van akit a videó nem győzne meg): az utolsó kilométeren letáborozott, hogy megvárja Cas és Jonesy expedícióját, akik ugyancsak elsőként akarták a világon véghezvinni azt a teljesítményt amire Gamme is vállalkozott - így hármasban futottak be a célt jelentő expedíciós bázishoz.

Szólj hozzá!

Címkék: video 2012 2011 expedíció norvég szóló Antarktisz Déli-sark

Nehéz napok az Északi-sarkvidéken

2012.04.04. 15:59 :: Sarkvideken

Rossz idők járnak az Északi-sarki expedíciókra.

 

Az ír expedíció három tagja (egy férfi, egy nő és egy játékmackó) 10 nap alatt átküzdötte magát a kezdeti nehéz szakaszon, mikor megkapták a hírt, hogy a logisztikában közösködő társexpedíciók visszalépése miatt nem tudják finanszírozni vállalkozásukat, így pénzügyi okok miatt feladni kényszerültek.

http://irishnorthpole2012.com/

Az Indiai Hadsereg PR tevékenységének részeként feljuttatta embereit 4db 8000m fölötti csúcsra és tavaly a Déli-sarkra is. Ennek folytatásában egy extrém utazásszervező kalauzolásában gondolták kipipálni az Északi-sarkot a Spitzbergákról indulva, de szállítási és időjárási gondok miatt feladták.

Korábban írtam Yasunaga Ogita szóló próbálkozásáról, amennyire sikerült kibogarásznom valamelyik felszerelésével akadt problémája és szintén feladni kényszerült a próbálkozását március 14-én.

Legtovább a Polfarerforeningen (jelensen ez bármit is, de ez a neve) norvég kétfős expedíció (Mads Agerup és Rune Midtgaard ) bírta. Március 19-én indultak a Discovery-fokról (Kanada), az első napokban rengeteget küzdöttek az összetorlódott jégen a nehéz szánokkal. Volt nap, hogy 11 órás munkávan 14 kilométert haladtak. Mivel e teljes táv 780kilométernél több nem kicsi ilyenkor a lelki teher. A hatodik napon sikerült 20km-re feltornázni a napi távot, a nyolcadikon pedig sikerült olyan északi szélességi jutni, amellyel beelőzték az összes idei expedíciót. Tizedik nap érkeztek el egy tipikus alattomosan kiszámíthatatlan akadályhoz, egy hosszú repedéshez a tengerjégen. A repedés hossza kb. 300km (műholdfotó alapján), szélessége 60-70m. Látni a túloldalt karnyújtásnyira a folytatást, de hogyan jussanak át? A zajló jég lehetetlenné teszi az átevezést, bíznak  benne, hogy befagy hamarosan legalább annyira, hogy megrizikózzák az átkelést. Másnap beöltöznek vízhatlan ruhába és a mocorgó jégtáblán megkísérlik az átlopakodást a túloldalra, mintsem tegyenek 100km kerülőt. Tervük sikerül, folytatják a biztos jégen. A következő napon Mads elfagyott hüvelykujja egyre rosszabbul néz ki - ők is meghozzák a nehéz döntést, hogy feladják. keresnek egy sík placcot a repülőnek ami végül április 1-én szállítja el őket.Dag11_1.jpg

 

http://polfarer-blog.dev.preform.no/index

 Hát ennyi. Természet anyánk idén kegyetlen volt a próbálkozókhoz idén úgy néz ki nem lesz olyan expedíció, amit bejegyeznek a nagykönyvbe, van egy francia tudományos kutatócsapat a jégen, meg a szokásos 1 napos-1 hetes kereskedelmi expedíciók.

 

Szólj hozzá!

Száz éve a Déli-sarkon (3.rész)

2012.03.07. 17:16 :: Sarkvideken

"Minden nap készen állunk, hogy elinduljunk a 18 kilométerre levő raktárunkig, de a sátoron kívül folyamatosan tombol a hóvihar. Kitartunk a végsőkig, persze egyre gyengébbek vagyunk, nem lehet messze a vég. Kár, de azt hiszem nem tudok többet írni. Az Isten szerelmére, gondoskodjanak szeretteinkről." - szól Scott utolsó naplóbejegyzése feltételezhetően 1912. március 29-éről.1-terra-nova-expedition-granger_1.jpg

Csapatának tragikus sorsa hőssé tette őket, naplója pedig kétségkívül a sarkvidéki irodalom egyik klasszikusa. Epikus történetük elhomályosította a pragmatikus és Déli-sarkon elsőző Amundsenét, vagy Shackleton 1908-as sarki próbálkozásáét, ahol a célegyenesből visszafordulván menekült meg a csapata. Scott utolsó napjaiban mérleget vont az expedíciójával kapcsolatban, és a szerencsétlen végkifejletet az őket ért balszerencsék sorozatával indokolja. A közvélemény ezt az értékelést sokáig megdönthetetlen axiómaként kezelte, és ma is sokan így gondolkodnak az eseményekről. Roland Huntford 1979-ben (itthon 2004-ben) megjelent könyve zavarta fel az állóvizet, amiben meglehetősen kritikusan nyilatkozik Scottnak, mint vezetőnek személyiségéről, és összeveti az délsarki út amatőr hibáit Amundsen minden részletet kidolgozó expedíciójával.

Huntford szubjektív kicsengésű, de vitathatatlanul részletekbe menő kutatómunkáján kívül sokan vállalkoztak és vállalkoznak az események értékelésére, kivált vonzó a részletek közt spekulálni, mivel úgy tűnhet egy hajszálon múlt csak a tragédia - legtöbbször az emelik ki, hogy semmiségnek számító 18 kilométeren állt vagy bukott el a vállalkozás.

_57904882_s35(2).jpg

Az utóbbi hetekben-hónapokban talán nem telt el nap, hogy ne foglalkoztam volna magam is az izgalmas témával, s ugyan a szent grált nem leltem meg, egyre inkább kezd körvonalazódni saját elméletem a tragikus történettel kapcsolatban. S hogy nem csak múltbéli kutakodásról van szó, úgy vélem rengeteg tanulsága van ennek a 100 éves históriának, hiszen egy túra vagy hegymászás tervezése és kivitelezése során számtalan ponton kell mérlegelnünk és (ön)kritikus döntéseket hoznunk. A hegyek veszélyei cimű tananyagban nagybetűkkel áll a két fejezetcím : Objektív veszélyek és Szubjektív veszélyek.

Az objektív veszélyek (melyek figyelmen kívül hagyása már szubjektív veszély) elsősorban a terep és az időjárás. Az Antarktisz egy szélsőséges térség csaknem minden tekintetben, Scott egy közel teljesen feltárt (Nimrod expedíció 1907-1909.) útvonalat követett, Shackleton "Az Antarktisz szívében" c. könyve egy útikalauz részletességével számol be a terepről. A Ross szigeten levő bázisról egy hektikusan befagyó és felengedő tengerjég vezet a több száz kilométeres kiterjedésű Ross selfjégre - ez egy teljesen sík "gleccserjég", középütt a tájékozódási pontok teljes hiányával, helyenként hóhidakkal álcázott méretes jéghasadékokkal. A következő szakaszon a hatalmas Beardmore gleccser vezet fel a platóra, itt a hasadékok és a különböző terepformák közti navigáció jelent veszélyt, az emelkedő fokozott terhelést. Végül a sarki fennsík, ahol a nagy tengerszint feletti magasság, a tájékozódási pontok hiánya, a szélformálta szasztrugák (hótarajok) és a hó minőségének változatos formái jelentenek kihívást. Mindez együtt kb. 1400km oda és ugyanennyi vissza. Ma is hatalmas táv. A terep adta veszélyek három ponton érintették kritikusan a briteket. A jellegtelen terepen való tájékozódáshoz nem építettek sűrűn hóoszlopokat, ezek a tájékozódási nehézségek plusz kilométereket és fáradságokat jelentettek, tiszta szerencse hogy az összes depót megtalálták visszafele, és az Evans hadnagy által vezetett támogatói csapat csodával határos módon szánkózott le egy ismeretlen meredek lejtőn, miután letévedtek a "biztonságos" útról. Hasadékokba esés szintén gyakran előfordult, az egyedüli komoly baleset Evans altiszttel (nem azonos Evans hadnaggyal) történt aki sérülése után napokon belül meghalt. A szeszélyes tengerjégnek esett áldozatul egy motoros szán, néhány póni, kis híján pár ember és ugyancsak ez a pár kilométeres szakasz felelős a logisztika számos akadozásáért.

A másik objektív veszélytényező az időjárás. Kijelenthető hogy a halálesetek legfontosabb oka a szélsőségesen alacsony hőmérséklet és a viharos idő. Minthogy 100 éve meglehetősen korlátozott ismeret állt rendelkezésre a kontinens időjárásáról, mindenképpen egy legrosszabb esetre készített terv jelenthetett volna bizonyos fokú védelmet. Scott bízott a korábbi évek korlátozott tapasztalatán egy "jó" időjárásban és ennek megfelelően választotta a felfedezőút időzítését, mely az antarktikus nyár és tél határán ért volna véget március közepén-végén. Extra napokkal nem számolt pihenők és ítéletidő esetére. Felszerelése nem felelt meg a szélsőséges elemeknek. Megelőző télen mínusz 40-50 fokban volt az angoloknak egy mini-expedíciója a Crozier-fokra, ami a felszerelés és az időjárás kapcsolatát is hivatott lett volna tesztelni. A megfagyás határán, szánalmasan rövid napi távolságokon vontatva a szánt élte túl a három angol (Wilson, Bowers, Cherry-Garrard) az utazást. Az önkritikus hang elmaradt, teljességgel pozitív értékelést kapott a felszerelés és a szánhúzási módszer. A délsarki expedicíó utolsó heteiben az 1912-es sarki tél kivételesen hideg és viharos időt hozott, a Crozier-foki menet körülményei szükségszerűen megismétlődtek. Az időben igen hosszúra nyúlt sarki út eleve némi hazardírozást hordozott magában. Napjaink sokkal jobb életben maradási esélyeivel sem húzzák el az expedíciókat márciusig, még Amundsen is legrosszabb elképzelése szerint február közepéig visszatért volna a bázisára (ahova végül korábban, január 25-én ért el)._57904884_s56a(2).jpg

A szubjektív veszélyekkel kapcsolatban hosszú listákat hoz fel az irodalom és számos weboldal. A blog korlátozott volta miatt a kritikusakat emelném ki, amelyek valóban megmenthették volna az expedíciót, vagy amelyek nem kaptak kellőképpen hangsúlyt.

Az életbevágó szubjektív veszélytényező egy mára ismeretlen hiánybetegség, a skorbut. Amennyire ma mindennapjainkká vált a vitaminok bevétele akár tabletták akár természetes élelmiszerek formájában, annyira rejtély volt száz éve a fogínyvérzéssel és teljes legyengüléssel járó betegség, ami a tartósított élelmiszereket fogyasztó tengerészeket és sarkkutatókat támadta meg. Amundsen a friss húsban hitt, fóka és kutyahúst fogyasztottak az út során, Scott - mint sok más esetben - a jó szerencsében bízott. A skorbutnál is kritikus tényező az idő, szakirodalmak vitatják hány hét alatt ürül ki a szervezet vitaminraktára, noha Scott és Wilson doktor sem tesz említést a betegségről naplójában, és a holtakat megtaláló Atkinson doktor sem állapít meg semmilyen diagnózist, csaknem biztos, hogy a skorbut gyengítette le az expedíció tagjait. Evans hadnagy, aki két társával a legtovább kisérte el Scott ötfős csapatát, csaknem áldozatává vált a betegségnek, noha hetekkel kevesebb időt töltött a vitaminmentes étrenden. Mindössze órákkal menekült meg a végkimerülés okozta halál torkából és a menedékre szállítatván aztán teljesen felépült.

A minőségi hiánybetegség mellett meg kell említeni a "mennyiségi hiánybetegséget" - nevezetesen a szűkre számított adagok miatt mindenki éhezett az út során. Az irodalom tételes kalóriaszámításokat listáz, ezek alapján hónapokon át folyamatos alultápláltságban kellett az embereknek nehéz fizikai munkát végezni. A porciózást nehezítette, hogy nagy kiszerelésben volt az élelmiszer tárolva, a felkészült expedíciók ma is napi adagokkal teszik tervezhetővé az élelmiszerfogyasztást. A legfontosabb apróság ami ugyancsak kritikus hibának bizonyult - a főzésre használt paraffin tartályának elégtelen lezárása. A bőr zárógyűrű mellett a paraffin egy része elillant, megfosztva az utazókat a meleg étkezéstől és a megfelelő mennyiségű folyadéktól, amit a hó olvasztásával nyertek. Amundsen forrasztással lezárt és fölöslegként hátrahagyott tartályában évekkel később is hiánytalanul megvolt a paraffin. Szomorú kontraszt, hogy az egyik expedíció fölöslegessé vált  készleteket hagy hátra, míg a másik sorsa pár darab kétszersültön múlhatott.

Elemzők citálják pro és kontra a korabeli felszerelést úgymint szeksztáns vs. teodolit, prém vagy gyapjú, milyen a jó fejfedő és napszemüveg, milyen a jó sátor stb. Ki lehet jelenteni, hogy a norvégok felszerelése kidolgozottabb volt, de önmagában talán egyik tényező sem jelentette közvetlenül az angolok halálát, a késedelmes sarkra érkezésükért pedig elsősorban a pónikra és emberi szánvontatásra alapozott logisztika a felelős._57904880_s21(2).jpg

A csapat összetétele bármilyen történelmi időben kritikus, kivált hosszú hónapokig tartó összezártság esetén. Scott mindig felhőtlen baráti hangulatról ír, pár sornyi odaszurkálást engedélyez csak magának tiszttársairól, a legénységről ritkán ír. Ma már nehéz felderíteni mennyi ebből a modorosság és milyen belharcok lehettek a háttérben, úgy gondolom Scott kevesebb jellemhibával bírt, mint amennyit Huntford belemagyarázott. Úgy vélem viszont eleve hiba volt "hagyományosan" a haditengerészet keretei között szervezni az expedíciót. Az autokrata rendszer akadályoz minden józan kritikát, a gépekhez igazán értő Skelton hadnagy rangbeli problémák miatt maradt ki az utolsó pillanatban, és egy ilyen érdekközösségben megengedhetetlen egy olyan társadalmi szakadék, ami a tiszti és a legénységi állomány között húzódott. Fizikailag egy ládasor választotta el a két részt a kunyhóban, a legénység - noha számos esetben hősiesen helytállt - soha nem volt elismertségben paritásban a tisztekkel, döntések meghozatalában pedig végképp nem. A döntések tekintetében még a tiszteknél is létezett egy hierarchia: Scott utasítása volt a végső, logisztikában Bowers élvezett valamennyire szabad kezet, illetve Wilson volt személyes tanácsadója a parancsnoknak.

 

Végül a latolgatás: adott körülmények mentén lehetett volna-e sikeres Scott expedíciója?

Kijelenthetjük, hogy a Déli-sarkra semmilyen körülmények között nem érhetett volna oda hamarabb, egyetlen esélye az elsőségre - amit Scott is bölcsen belátott - ha Amundsen expedíciója kudarcot vall. Az érdekesebb kérdés, hogy 1911 novemberében, az elindulás pillanatában mennyi esélyük volt, hogy élve megússzák?

A logisztika gerince eléggé meghatározta a lehetőségeiket. A megelőző évben szervezett depókihelyezés teljes kudarc, nem érték el a fődepóval (egy tonnás depó) a tervezett 80 fokos déli szélességet, és 6 póni odaveszett az út során. Érdekes részlet, hogy a pónik hótalpait a téli kunyhóban felejtették, ami az egyik fő oka a sikertelenségnek -  egy modernkori olvasata annak hogyan vész el az ország egy rossz patkószeg miatt.

_57904876_s56c(2).jpg

A főexpedíción a motoros szánok ha nem is mentek tönkre rögtön, nem jelenthettek komoly előnyt vagy hátrányt. A pónik alkalmazása lehetetlenné tette a hideg miatt a korábbi indulást, a kutyák ellátmányozásának része volt a pónik húsa, így ők is kényszerűen együtt haladtak a konvojjal, hiába voltak kétszer gyorsabbak. A lovak takarmánya idő előtt elfogyott, bár feltehetően a hasadékos Beardmore-gleccseren elérte volna őket a végzet, mint ahogy Shackleton utolsó lova is egy jégszakadék mélyén végezte. Szóval adott volt hogy az út háromnegyedét-kétharmadát szánt húzva kell megtenni - az utat a tényleges szárazföld szélétől a sarkig és vissza, majd tovább a bázisig. Az előd Shackleton és három társa egy 380km-rel rövidebb távon csaknem az életével fizetett egy ilyen vállalásért 1909-ben,  de napjaink kalandkereső sportemberei sokkal jobb felszereléssel is csak az emberi teljesítőképesség határán visznek sikerre hasonló sarkvidéki utakat, ha egyáltalán visznek.

Ha megvizsgáljuk az expedíció terveit és eredményeit megállapíthatjuk, hogy a végnapoktól eltekintve minden a az előzetes terveknek megfelelően alakult. Volt pár módosítás menetközben, de ezek egyike sem szolgálta annyira az expedíciót, mint inkább ártott neki. Az egyetlen hasznos változtatás Scott szóbeli utasítása, amit az utolsónak visszafordult támogatócsapat vitt a bázisra, miszerint egy kutyaszános csapat segítse majd a sarkról visszatérőket. Ez különböző körülmények miatt felemásan valósult meg és nem érhette el célját. Tehát már a terv elégtelen volt, a tervet pedig meghatározta az a felkészülés, ami hónapokon keresztül Angliában zajlott. 1909-ben gyakorlatilag minden információ rendelkezésre állt a tervezett útvonallal kapcsolatban, amire fel lehetett volna építeni a délsarki expedíciót. Scott azonban csak fazonírozott Shackleton módszerén - autó helyett motoros szán, több póni, több ember. Hitt benne, hogy amit amaz egy-két szerencsétlen momentum miatt nem tudott befejezni, ő majd végigviheti. És leginkább hitt benne, hogy jobb és erősebb Shackletonnál, ezért nincs más dolga, mint végigjátszani a lekopírozott tervet. Pedig a józan ész azt kívánta volna, hogy a hibákból inkább tanuljon. Shackleton vállalkozásának gyengéje az ellátmány volt, csak négy pónija maradt és csaknem a teljes hosszon (ami még mindig 380 kilométerrel rövidebb, mint a Scott által tervezett) négy ember gyalogolta végig az utat. Csökkentett napi fejadagokkal haladtak visszafelé depóról depóra és hajszálon múlt hogy élve megússzák.

Scott ugyancsak borotvaélen táncolt visszaútján a készleteket illetően. Bár számszerűen 18 kilométer hiányzott a végső sátorhelyüktől az újabb depóig, látni kell hogy Evans altiszt már hetekkel, Oates napokkal  korábban meghalt - Scott, Bowers és Wilson pedig ugyancsak végletekig le volt gyengülve, kritikus fagyási sebeik voltak. A biztos menedéket jelentő téli szállásig pedig még ugyancsak hosszú volt az út. A végső napokban már csak Scott vezette naplóját, soraiban inkább reménykedő, mint bizakodó. Túlélési esélyük elenyésző volt az utolsó heteikben, és ezek egyenes következményei a korábbi döntéseknek. Egy ilyen út - főleg 100 éve - sok kockázati tényezőt hordozott magában, egy jó terv ezek számát lett volna hivatott minimalizálni. Volt valamiféle romantikus hevület abban, ahogy hittek benne, hogy képesek olyan szélsőséges erőfeszítést nyújtani, ami keresztülviszi őket minden nehézségen. A végső tervet és logisztikát Scott és Bowers állították össze 1911 szeptemberében és vezették fel azt a tisztek előtt. Vélhetően Meares, Oates és Evans hadnagy volt az aki kritizálta valamilyen szinten, de ezt a katonai keretek között nem tudták érvényesíteni. Ettől függetlenül az "örök pesszimista" Oates be lett választva a tragikus sorsú sarki csapatba, Evans hadnagy pedig mérhetetlenül csalódott volt hogy kimaradt. A túlzott önbizalom okozhatta, hogy a bázison tartózkodók nem érezték szükségesnek, hogy komolyabb erőkkel segítsék a ténylegesen akkor már életükért küzdő sark felől visszatérőket.

Egy komoly feladvány a rádiós kommunikációt megelőző időkben megszervezni egy száz naposnál hosszabb utat, ahol csak a hibátlan szervezés minimalizálhatja a fatális végkifejlet esélyét. Ebben a feladványban vallott Scott mint az expedíció parancsnoka kudarcot, és vált felelősévé önmaga és társai halálának.

Bővebben (angol nyelvű linkek és egy témábavágó dokudráma) :

http://en.wikipedia.org/wiki/Terra_Nova_Expedition

http://en.wikipedia.org/wiki/Comparison_of_the_Amundsen_and_Scott_Expeditions

https://www.youtube.com/watch?v=GPRZdbnsEIc

Terra_Nova_Expedition_route_1.jpg

Szólj hozzá!

Címkék: angol expedíció 1911 1912 Antarktisz Scott Déli-sark

Yasunaga Ogita elindult az Északi-sarkra

2012.03.05. 14:03 :: Sarkvideken

Ez a derék japán fiatalember (34) már több sarki expedíción részt vett, azonban ha sikerül egyedül eljutnia a pólusra a szárazföldtől mindössze arra a 100 kilós felszerelésre hagyatkozva mit gyalog vontat maga után, akkor egy elit klubba íratkozhat fel

A terep 800 kilométernyi befagyott tengerjég, ami mozgásban van és így Kanadából indulva ez még plusz kilométereket jelent. A korai indulás -50 fokos hőmérsékletet jelent, a nap még alacsonyan jár, ellenben inkább lehet számítani, hogy összefüggő jégtakarón kell mozognia és nem akadályozzák nyílt vizű szakaszok.

A videó egy korábbi expedícióján készült. Japánul értőket bátorítok az alábbi link meglátogatására:

 https://northpoleadventure.jp/

Szólj hozzá!

Címkék: video japán expedíció szóló Északi-sark Yasunaga Ogita

Blogajánló - Grönland fishing

2012.02.24. 15:54 :: Sarkvideken

Egy igazi blog gyöngyszem. Hőseink egy távoli egzotikus vadonról összevadásszák az információt, elutaznak Grönlandra, úttalan-utakon eljutnak Paradise Valley-be, és felejthetetlen napokat töltenek pecázással nomád körülmények között.

http://gronlandfishing.blog.hu/

Szólj hozzá!

Címkék: blog ajánló Grönland

5000 kilométer vitorlázás az Antarktiszon

2012.02.13. 14:16 :: Sarkvideken

img_2323-800_1329134348.jpg_800x533

Most már aztán tényleg vége. Mármint az antarktiszi expedíciós szezonnak. Már csak egy csapat várja a repülőjét egy melegebb kontinensre, két belga  -Dixie Dansercoer és Sam Deltour - akik szintén valami kivételeset tettek le az asztalra idén.

A vitorlázás, mint szárazföldi műfaj nem teljesen újkeletű, magán az Antarktiszon is 1912-ben Scott expedíciója nem feledvén, hogy ők tulajdonképpen a haditengerészet túlélési gyakorlatán vesznek részt, valamiféle vitorlát rögtönöztek a maguk által vontatott szánjukra, némi könnyebbséget remélve. Ennek egy modern formája éledt újjá az expedíciós korszakban, Messner, Ousland és Mear bukkan most így fel emlékeimből, akik az elsők között alkalmazták a kite-vitorlát sikerrel, és mára már oda fajult a dolog, hogy idén kb. az expedíciók fele használt ilyen eszközt.

Kétségkívül nagy lelki teher egy 1000+ kilométeres úton a nap végét egy újabb lefaragott 20 kilométerrel letudni, ami a gyalogos szánhúzásnál egy sztenderd. A kite használata jó szélben pedig ezt meg tudja sokszorozni. De hol a jó szél? Ma a műholdak és a kutatóállomások korában készült egy térkép ami az általános szélirányokról ad tájékoztatást. Ezt használta a belga páros szamárvezetőként, mikor megtervezték 6000 kilométeres Déli-sarkot is érintő vitorlán körútjukat. Ez eleve hosszabb, mint az eddigi leghosszabb antarktiszi szánút (5835km) és a leghosszabb támogatás nélküli expedíció (4808km), nem beszélve arról, hogy csaknem teljesen szűz terepen vezet a szél logikája.

2011. november 7-én indult a 100 naposra tervezett expedíció. Az első napokon Murphy volt az úr, rossz terep, rossz időjárás, 10 nap után megszületett a kritikus döntés : újratervezés! - ahogy a GPS szoká mondani. A második nekifutáson már az első órákban több utat tettek meg, mint az előző tíz alatt, jobb napokon hozták is a 35km körüli távot. Volt persze rosszabb, is mikor sok óra alatt pár kilométert jutottak csak előrébb, mikor a szatrugák - ezek a szélformálta taréjok - akadályok sorává tornyosultak előttük. A 12. napon jött be az első százas, 109km-t vitorláztak aznap. Aztán szélcsend és 0 km majd mgint egy százas, így teltek a napok. A harmincegyediken elérték a Déli-sarkot. A napi monotónia több-kevesebb kilométerrel növelte a teljes távot, kiemelkedő volt a 64. nap, mikor 202km-t tettek meg 13 óra alatt.

A 74. napon ismét egy kritikus döntést hoztak, Bár a tervezett 6000 kilométeres kötrutat nem teljesítették, 68 kilométeres napi átlaggal 5013 kilométert tettek meg. Az időjárás kritikusba kezedett hajlani, és épp egy olyan terepen táboroztak ami alkalmas repülőgép landolására. Napokkal később meg is érkezett a repülő, ami egy kutatóállomásra szállította át őket, így ért véget az expedíció, ami ugyan nem teljesítette minden célját, de ezzel új utat is nyitott a jövő vállalkozó szellemű sportemberei számára.

Antarctic Ice expedíció honlapja

Alább két klassz videó:

Antarctic Ice from Maxence Cupper on Vimeo.

AntarcticIce Trailer June 2011 from BEELDharing on Vimeo.

Szólj hozzá!

Címkék: belga kite 2012

Terepjáróval a Déli-sarkra

2012.02.08. 14:28 :: Sarkvideken

Ugyan a hazai versenyzők pár méter után feladni kényszerültek a Balaton jegén való átkelést Hummer járművükkel, azért ott a fény az alagút végén. Idén új terepjárós gyorsasági rekord született az Antarktiszon.

Már a XX. század elején volt pár kísérlet motoros járművekkel az Antarktiszon, de az áttörést csak az 1957-58-as angol nemzetközösségi expedíció hozta, ahol lánctalpas traktorokkal keresztezték a kontinenst. (erről van magyar nyelvű könyv is, egy napon postot is írok majd). Az oroszok se adták sokkal alább, az Isten háta mögött egy fényévre pozícionált Vosztok kutatóállomásuk egy nem kicsit kalandos, lánctalpasokkal végrehajtott utazás során épült ki, majd a folytatásban is párszor megtették itt motoros járművek az utat.

Ma már a kereskedelmi expedíciókat támogatócsapatok kísérik speciális terepjárókkal, mint az látható egy korábbi postomban, illetve egyfajta technikai verseny is kialakult, hogy ki tud gyorsabban elkocsikázni a Déli-sarkra. Hogy a Hummer se maradjon ki, 2007-ben terveztek egy Hummeres expedíciót is, de ez elmaradt, szóval balatoni fiúk, mégegyszer mondom mindenkit vár a pálya!

Visszatérve az idei rekorderekre: terveztek egy speciális járművet, ami robosztusnak robosztus, de úgy vélem némi támogatással ugyan de átnyomható lenne a magyar műszaki vizsgán. Belső tere komfortos, hangsúlyozottan bio-üzemanyaggal megy (ki-ki döntse el, ez most mennyivel kevésbé környezetromboló, mint egy normál benzines vagy dízel), tele elektromos, napelemmel is üzemképes kütyükkel, és több mint 2000 literes a tankja, ami az Antarktisz szegényes benzinkúthálózatát ismerve ismét egy fontos paraméter.

Három fő személyzettel indult a kocsi, egy öreg sarki róka, egy autógugru, meg egy szerencsés harmadik, aki úgymond egy nyereményútként kapta meg a lehetőséget. 2011. decemberében kezdték lepakolni az üzemanyagdepókat, az egyik út során egy kisebb baleset történt, de szerencsére nem kritikus. Repcsin kimentették a csapatot, később traktorral a járművet is, ami javítás után ismét menetkésszé vált Végül december 20-án sikerült elérni a sarkra a szárazföld szélétől 39 óra és 54 perc alatt, mintegy 29 órát verve az előző rekordra.

>Az expedíció weboldala

Szólj hozzá! · 1 trackback

Címkék: terepjáró 2011 Antarktisz Déli-sark

Felszereléslista sarkra indulóknak

2012.02.06. 13:43 :: Sarkvideken

Most hogy -20C volt reggel itt az idő, hogy kacsintgassunk pár extrém ruhadarab irányába, legalábbis sznoboknak feltétlenül ajánlott, ha kiszorulnának a fűtött mélygarázsból a Touareggel.

A filmen szereplő szakállas bácsi Mark Wood, aki a 2011-12-es idényben arra vállalkozott, hogy támogatás nélkül, egyedül elsíel mind a Déli, mind az Északi-sarkra. A termékbemutató még a nulladik kilométernél történt a Hercules-öbölben, ahonnan azóta már 1133km-t 50 nap alatt lesíelve eljutott a Déli-sarkig, majd azóta átrepült a Kanadai sarkvidékre ahol felkészül a második menetre melynek célja az Északi-sark. Déli útjának kiemelt eseménye volt, hogy 42 napnyi magányos útja után a végtelen síkságon belefutott norvég kite-osok táborába, de hát a támogatás nélküli expedícióknak vannak ugye szabályai - így 5 perc csevegés után pár kilométerrel arrébb vert sátrat, ahol megszokott magányában sütögethette pecsenyéjét.

Ha sikerül a teljes vállalkozása, akkor azt a rekordot tudhatja magáénak, hogy ő lesz az első, aki egymásutánban egyedül, támogatás nélkül jut el mindkét pólusra. Na ezek már összetett kategóriák, én is azt hittem ezt Marek Kaminski évekkel ezelőtt megcsinálta, de aztán utánaolvastam és kiderült mégse teljesen - szóval maradjunk inkább a témánál és nézzünk a cuccokat.

Mark túrái a teljes önellátásról szólnak a legkomiszabb körülmények között, eléggé korlátozott vészhelyzeti mentési lehetőséggel, ezért vitális az elnyűhetetlen felszerelés. A sátor talán a legfontosabb, mert simán előfordulhat olyan viharos idő, hogy napokat kell benn tölteni, a sötét anyag jelentősen növeli a belső hőmérsékletet, hiszen az expedíciós idényben délen végig süt a nap. A szán és a síléc úgyszint fontos, mert nélkülük a haladás válik lehetetlenné, most így hirtelen Roger Mear jut eszembe, aki a szánjának titániumalkatrészei törtek el, így fel kellett adnia anno az Antarktisz keresztülsíelését.

A ruházat is extra igényekkel készült, egyrészt itt sincs sok tartalék, másrészt bírnia kell a szélsőséges hideget. Külön figyelmet érdemel az arcmaszkkal egybeépített szemüveg, ami úgy tűnik jól működött mert 50 nap után nem nagyon lehetett az ilyenkor szokásos fagyási sebeket látni az arcán. Amiből azért mégis többet vitt magával, az a kesztyű (egy elvesztésekor biztos a fagyás miatti kézamputálás), zokni (magyarázzam? :), és aláöltözet. No meg az említett szemüveg, ami nélkül a hóvakság vehető biztosra.

Aztán az elektromos kütyük. Két GPS, mivel nem sok tájékozódási pont van ami segítené a navigációt. Két iránytű hasonló okokból. Két műholdas rádiótelefon - bizonsági okokból, no meg kell a szponzorációs bejelentkezés. Kamera, fényképező, napelemes töltő, meg egy speciális helyzetlogger mentés esetére. A szórakoztatás kulcseleme egy Ipod volt, ami már a második napon elveszett...

Fontos általános kritérium a tömeg, ami a lehető legkisebb kell legyen. Az élelmiszer és a fűtőanyag a főzőhöz adott, ez adja az induláskor a nagyobbik hányadot (csak csokiból 25kilót visz magával - napi fél kiló, nyamm!!!), a többi felszerelés viszont végigkiséri útján, hiszen szemetelni tilos a fehér kontinensen.

Murphy persze délen is működik, ezért nem telt el nap barkácsolás nélkül, a lenti videón, épp a tartalék-tartalék síkötését reparálja, majd felhevített bicskájával "foltozza be" műanyag bakancsát.

https://www.youtube.com/watch?v=w6tiM1r0vJM

Ebből is látszik, hogy nem árt ha pár szerszámot is magával visz az ember fia, ha túl akar élni. S ha már túlélés, Mark 25% esélyt lát rá, hogy odaveszik útja során, de ezt ő jó oddnak tartja azzal szemben, ami akkor vár mindannyiunkra, ha a klímaváltozás problémáját nem tudjuk megoldani. Ez elég hangzatos és egybevág azzal a vállalásával, hogy a környezettudatosságra próbálja útjával felhívni a figyelmet.

 

A felszereléseiről részletesen:

https://www.markwoodexplorer.com/uncategorized/video-expedition-kit-top-10

és a kötelező biztatás, hiszen az út északi  fele még  hátravan:

HAJRÁ MARK!

Szólj hozzá!

Címkék: felszerelés 2012 2011 Antarktisz Déli-sark Északi-sark

Ultramaraton az Északi-sarktól a Déli-sarkig

2012.01.26. 16:18 :: Sarkvideken

Ismét egy rekord, s mivel már csaknem mindent megcsináltak a világon annak megfelelően hihetetlen a teljesítmény.

Pat Farmert 2011. április másodikán tette le egy helikopter az Északi-sarkon, 760 kilométeren át húzta maga mögött kajakját a jégen benne a felszerelésével, ezután jött 21000 kilométer végig Amerikán, utakon, dzsungelen át, majd ismét egy klimatizált szakasz, 900 kilométer az Antarktiszon a pólusig, ahova 2012. január 20-án érkezett meg.

A napi átlagos 85 kilométer futás mindennap, hónapokon keresztül már önmagában elképesztő, de ezen már Pat túl volt korábbi karrierje alatt - körbefutotta Ausztráliát, végig Amerikát, 24 órán keresztül folyamatosan fel-le egy toronyházban Everestnyi szintet tudott le. Mostani teljesítménye ontopik részletei miatt még kivételesebbek, az utramaratont ezúttal megspékelte két sarki expedícióval.

Több infó, klassz videók a vállalkozásról:

https://poletopolerun.com/

 

 

Szólj hozzá!

Címkék: futás 2012 2011 Antarktisz Déli-sark Északi-sark

Last Place on Earth (filmajánló)

2012.01.24. 13:50 :: Sarkvideken

Robert Huntford - szerintem - kivételesen jó könyve alapján készült egy tévéfilmsorozat, ami bemutatja az expedíciókat, annak előkészületeit és az egész érát ami a 100 évvel ezelőtti Angliát és Norvégiát jellemezte. Még nem néztem meg a teljes sorozatot, de a néhol kicsit apróra eltúzott drámai dialógusokon kívül (ez még simán belefér) tökéletes a film. A környezet, a korabeli felszerelések teljesen hitelesek és a színészek is egytől egyig jól lettek kiválasztva. Komolyan az az érzésem, hogy megjelent előttem a történet amiről olyan sokat olvastam, mintha a fekete fehér fényképekből a valóságba előlépnének a figurák, hogy megmutassák az eseményeket.

A hat epizódból álló sorozat további részekre van aprózva a youtubeon, értelelemszerűen lehet megkeresni az adott részt, mivel minden epizód tartalma szerepel filmablak alatt, ide a depókihelyezési rész van belinkelve.

Szólj hozzá!

Címkék: video angol 1911 1912 amundsen Antarktisz Scott Déli-sark

Ausztrálok a sarkra és vissza UPDATED!

2012.01.20. 16:34 :: Sarkvideken

A fenti videó egy promó még tavalyról, mikor autógumikat vontatva edzette a hátsóját ez a két vidám aussie srác, meg a szponzorokat vakították. Azóta már a jégen vannak, 2011. október 31 óta, 160 kilós szánok, sí és semmi vitorla, Hercules öbölből (a kontinens szárazföldi széle) a sarkig és vissza nulla külső segítséggel.

Eddigi eredményként 62 nap alatt eljutottak a Déli-sarkra, menetközben elpottyantottak 4 depót könnyítvén a szánokat, most visszafele gyűjtögetik be őket sorra, de eléggé Scott idegtépő visszaútjára hajaz, hogy csökkentett élelmiszeradaggal kicentizve nyomnak maratoni hosszakat. Vagy15-20 kilót ledobtak már, but don't try this at home, fogyókúrázzunk másképp.

Még egy ok a nem lazulásra, hogy a repülőgépüket nem akarják lekésni, tehát nagy hajrát nyomnak még január 27-éig, nekik is lehet szurkolni.

Link róluk, mindennapjaikról, vidók blog meg ami kell.

https://casandjonesy.com.au/

UPADATE!

2011. január 26-án Cas és Jonesy visszatértek a kiindulási pontjukra. 89 nap a jégen 2270km síelés, a kontinens szélétől a sarkig és vissza támogatás és kite haszálat nélkül, sílécen. Ez a ketegóriában egy világelső eredmény amit a norvég Aleksander Gamme osztott meg velük, mikor sportszerűen megvárta az ausztrálokat az utolsó 1 kilométeren.

Két éve volt először léc a lábukon, bebizonyították soha nem késő elkezdeni.

Congratulations Cas and Jonesy!

 

2 komment

Címkék: video 2012 2011 expedíció Antarktisz Déli-sark

Bicajon a Déli-Sarkra

2012.01.19. 16:07 :: Sarkvideken

helens-polar-challenge-start-line.jpg Alighanem az idei év legkülönlegesebb sarki expedíciója az, amire Helen Skelton angol tévés műsorvezető vállalkozott. Speciálisan a célra készített kerékpáron tervez eljutni a Déli-sarkra. A tervezett táv 500 mérföld, egy gépesített csapat támogatja, és van egy társa az úton, akivel együtt nyomják a pedált, gyötrik a léceket, vagy kiteon szárnyalnak a terep és a szélviszonyoknak megfelelően.

 


helens-polar-challenge-yellow-kite.jpg


2011 december 23-án érkezett a kontinensre és pár napos terepgyakorlat után január harmadikán a repülőgép (egy 1944-es évjáratú DC-3) elvitte őket a sarki fennsík 83fokos déli szélességű pontjára, ahonnan a tényleges túra indult. 20 nap, átlagosan 25 mérföld - ez a terv. Az első nap kerékpározás 15 mérföldet hoz és egy bazinagy vízhólyagot Helen lábára. Másnap már előkerül a kite egyből egy impresszív 41 mérföldes hosszal kozmetikázzák a napi átlagot.

helens-polar-challenge-4x4s.jpg


Ki is tartanak a kite mellett amíg jó a szél, van hogy a terepjárós kisérőcsapatot is maguk mögött hagyják. A helyi doktor tanácsára a lábat forró vízbe mártva oldja le Helen a lábáról az elhalt bőrt, bár a hajmosás elmarad. "Legalábba lábmosás megvan" - vigasztalja magát - "a kamera előtt meg úgyis sapkában vagyok.".

10-én ismét előkerül a bringa, 20mérföld és már féltávon járnak. Beiktatnak egy nap pihenőt és a következő napokban ismét a kerékpáré, és a síé a főszerep. A 20 mérföldes napi etapot hozza Helen és Niklas ezután is: Január 18-án már túlvannak a táv négyötödén, tehát kevesebb, mint 100 mérföld van hátra, ami kb. öt nap.helens-polar-challenge-skis.jpg


Itt tartunk most. Majd update-elem a postot, aki a körmét rágva izgul Helenért az látogassa meg a blogját:

http://www.bbc.co.uk/cbbc/diaries/helen-skeltons-polar-challenge-for-sport-relief

 UPDATE: jan-22-én Helen eljutott a sarkra!

Congratulations!

Szólj hozzá!

Címkék: angol antarktisz 2012 expedíció déli sark

Száz éve a Déli-sarkon (2. rész)

2012.01.17. 09:26 :: Sarkvideken

1-terra-nova-expedition-granger.jpg1912. január 17-én öt angol állt Föld legdélebbi ponján: Edward Wilson, Robert Falcon Scott, Edgar Evans, Lawrence Oates, Henry Bowers. Örömük nem volt felhőtlen, kimerítő utazás állt mögöttük, és a legutolsó napi menetet annak tudatában tették meg, hogy a versenyben alulmaradtak Amundsennel szemben, aki ekkor már csak egy hétnyi távolságra volt kutyafogataival Framheimnek nevezett bázisától. Scottra és társaira 1400 kilométernyi gyalogos szánhúzás várt még a saját menedékükig. De nézzük a történetet annak teljességében!

Scott 1902-04-ben vezetett először expedíciót a déli kontinensre. A Discovery-expedícióban szűz területeket fedeztek fel, és a Scott, Wilson, Shackleton hármas délebbre jutott, mit addig bárki. Az út során előjött személyes konfliktusok miatt Scott hazaküldte Shackletont annak betegségére hivatkozva. Shackleton ezért saját expedícióval tért vissza 1907-ben az Antarktiszra, és messze túlhaladva a Discovery expedíció legdélibb pontján, a Ross jég végén elért egy hegyláncot, felhatolt a Beardmore gleccseren a sarki fennsíkra, végül egy kényszerű döntést hozva a sarktól 180 kilométerre visszafordult, és megviselten, meggyötörten, de visszajutott a McMurdo öbölben levő bázisához.

Az ismeretlen kontinens továbbra is vonzotta a felfedezőket, német, japán amerikai, ausztrál expedíciók készültek újabb területeket felfedezni, mikor az Angol Földrajzi Társaság, és a Haditengerészet támogatásával Scott is megszervezte sajátját, melyben a tudományos célok mellett a szent grál természetesen a sark elérése lett volna. 1910-ben indultak útnak Terra Nova hajójukon Angliából és 1911 januárjában érkeztek meg a McMurdo öbölbe ahol a Ross-szigeten, az Evans-fokon állították fel bázisukat.

A tervezett délsarki útvonalról pár szóban: A Ross-sziget, ahova a kunyhójukat felépítették egyik oldalról az óceánnal, másik oldalról a hatalmas stabilan sík felületű Ross selfjéggel határos. A ház és a selfjég között időszakosan befagyó tengerjég jelenti a kapcsolatot, mivel a vulkanikus szigeten a terepi adottságok miatt nehéz a közlekedés. A selfjégen csaknem végig egyenes vonalban kb. 650 kilométert délnek haladva a 3-4000m magas hegyláncot egy hatalmas gleccseren kell kereszetezni (kb. 150km), majd a közel vízszintes sarki fennsíkon vezet az út tovább a pólusig (kb. 600km). Vagyis Shackleton útvonaláról van szó, a végén 180 kilométernyi új, bár feltételezhető karakterű tereppel. A terv szerint három motoros szán vitt volna terhet a selfjég közepéig vagy végéig, kutyafogatokra ugyancsak ezen a területen számítottak - a fő logisztikai hátteret lóvontatású szánok jelentették volna a gleccser lábáig, ahonnan aztán gyalogosan folytatja három négyfős csapat fel a gleccseren, kettő tovább, majd miután az egyik ismét visszafordult négy ember megy el a sarkig. Még a sarkvidéki tél előtt depókat helyeztek el a selfjégen könnyítve a következő igény terheit. A depókihelyezésben a kutya- és lovasszánok vettek részt, ami Scott pozitív értékelésével szemben eléggé felemásra sikeredett. Nem sikerült a legtávolabbi raktárt (1 tonnás depó) a déli szélesség 80. fokáig elvinni, mint tervezték korábban, és a visszaúton sok póni odaveszett. Visszaérkezéskor értesült Scott a lesújtó hírről, hogy az eddig komolytalannak vélt norvég vetélytárs Amundsen, jobb földrajzi helyzetből, temérdek kutyával készül ugyancsak a Déli-sark meghódítására.

A sarkvidéki tél kiemelkedő eseménye Cherry-Garrard, Wilson és Bowers kirándulása a sziget túloldalán található császárpingvin-költőhelyhez. Ez a miniexpedíció tesztelte a ruházatot, felszerelést, élelmiszert. A -50 fokos sarki éjszaka a 100 kilométeres viharos széllel igencsak megviselte a hármast, és azzal a konzekvenciával zárult, hogy a felszerelés hibátlan.

Szeptemberben Scott megtervezi a sarki út logisztikáját és a csapat mindenféle kirándulásokat tesz a környéken. Ezekből kevés szolgálja a sarki út ellátását. Scott naplóbejegyzései eléggé ellentmondásosak, egyik nap pozitívan nyilatkozik a kutyákról vagy a motoros szánokról, másik nap csalódottan. Mindenesetre hisz benne, hogy minden tőle telhetőt megtett a vállalkozás sikeréért és bízik a jószerencsében. A két motoros szán (az háromból az egyik még a kirakodásnál beszakadt a jégen) most kerül igazán bevetésre sarki terepen, rengeteg felmerülő műszaki gond után végül október végén indulnak útnak. A hibák végül oda vezettek, hogy alig 80 kilométer november elsején mindkettő végérvényesen tönkrement, így utasaik húzták tovább a 300 kilós terhet további 240 kilométeren keresztül. Ennyit a méregdrága motorosszánokról. Ugyanaznap indult a póni- és kutyaszánokkal felszerelt csapat. A selfjégen további depókat helyeztek el, majd december 4-én érték el a Beardmore gleccser lábát. Kilencedikéig vihar tartja az angolokat fogva, ekkor leölik a gyengélkedő pónikat, a kutyaszánok visszafordulnak és 12 ember gyalogosan küzdi le a háromezer méteres emelkedőt a szánokat vontatva.

December 20-án érnek fel a gleccser tetejére, innen az első támogató csapat visszafordul, nyolcan folytatják az utat a sarkig. Scott döntése alapján a megmaradt támogató csapat hátrahagyja síléceit, és gyalogosan folytatja. 280 kilométerre a sarktól Scott kijelöli a sarkra induló csapatot, marad az ő sátortársasága és beveszi a csapatába Bowerst is. Különös döntés egy fogatba szervezni síelő és gyalogos embereket, illetve az egyébként is kicentizett logisztikát át kellett számolni, nem beszélve a négyszemélyes sátorban keletkezett zsúfoltságról. Evans hadnagy, Lashly és Crean fordul vissza. Éhséggel és kimerültséggel küzdve menetelnek hazafelé, az egyetlen navigálni képes tisztet, Evansot a skorbut leveri a lábáról, a végén már társai húzzák a szánon, végül Crean egy maratoni 56 kilométeres magányos síeléssel éri el a menedékházat ahonnan, a hátramaradt kettő életét egy kutyákkal felszerelt csapat megmenti szinte az utolsó pillanatban.

 

Scotték folytatják a fennsíkon tovább a sark felé, elhagyják Shackleton legdélebbi pontját, majd 76 napos útjuk végén elérik a sarkot. A testileg meggyötört csapatot lelkileg is megrázza a tény, hogy Amundsen megelőzte őket, így indulnak útjuk második, nehezebb felének. Eleinte jó napi távolságokat tesznek meg, hála a könnyűvé vált szánnak, azonban az alultápláltság, a fáradtság, a fagyás megteszi hatását. Elsőként Evans altisztet, kezdi ki a kimerültség, a gleccseren többször hasadékba esik, mentálisan zavarttá válik, le-le marad a gyaloglásban, végül összeesik. Aznap este a sátorban hal meg. A megmaradt négy ember ugyancsak legyengült állapotban csökkentett porción gazdálkodva kutatja fel a soron következő élelmiszerraktárt, sajnos a készletek szegényesek és a rosszul záró tartályból elillant a főzésre szánt petróleum nagy része. A fagyott testrészek és valószínűleg a skorbut fájdalmas küzdelemmé teszi következő napjaikat a rendkívüli hideg időben. Március másodikán, a barrieren elhelyezett középső depójuknál még bíznak a bőséges készletekben, és egy esetleges kutyaszános felmentőcsapatban, de csalatkozniuk kell. Az ellentmodásos parancsok és a rossz időjárás miatt a kutyás kisérőcsapat ebben az időben az egytonnás depónál várakozik több mint 250 kilométerre. Az utoljára visszatérő támogatói csapat menetidejével kalkulálva jó helyen várták Scottékat, aki azonban egyre kisebb napi távolságokat produkált. Újabb 133 kilométeres vesszőfutás a kihegyezett készletekkel a következő depóig, ahol hasonló csalódás érte őket. Oates harctéri sebesülése kiújult, lábain feketék a fagyások, járni alig bír. Március 17-én végül úgy dönt hogy a sátorból kisétál a viharba, a biztos halálba. Az ismét megfogyatkozott csapat még három további napot halad a menedék felé, mikor egy újabb vihar a sátorba szorítja őket 18 kilométernyire az egytonnás depótól. Éhségtől és teljes kimerültségtől sújtva nem vállalkoznak már további menetre. Scott utolsó naplóbejegyzése március 29-én kelteződött. A külvilágnak írt búcsúlevelében tragikus sorsukat a sorozatos balszerencsének tulajdonítja.

Az időjárás a következő tavaszon engedi meg hogy felkutassák a sarki expedíció nyomait. Az Atkinson vezetésével indított expedíció a Beardmore-gleccsert veszi célba, úgy vélik a hasadékok okozhatták Scotték eltűnését. Meglepetésükre közel az egytonnás depóhoz találják meg a szomorú véget ért csapat utolsó sátrát behavazottan, benne az embereket és leírásaikat, amiből az utókor értesült a történtekről.

 

Scott naplója hőssé emelte az angol sarkkutatókat, és ez a legutóbbi évtizedekig tartotta is magát. A mai kevésbé érzelgős, racionálisabb érában egyre több a kritikus elemzés lát napvilágot. Igazságot száz év után már késő keresni, de az Amundsen-Scott versenyből számos tanulság szűrhető le akár a gyakorlati, szervezési vagy vezetési olvasatban nézünk utána jobban a témának.

Ajálnott olvasmányok:

Scott utolsó útja (Scott és útitársai feljegyzései)

Roland Huntford: Scott és Amundsen

A wikipédia angol nyelvű vonatkozó bejegyzései

Szólj hozzá!

Címkék: angol antarktisz scott expedíció déli sark 1911 1912

Scott nyomában (In the footsteps of Scott)

2012.01.09. 13:02 :: Sarkvideken

1985-86-ban egy kis angol csapat vállalkozott rá, hogy gyalog, illetve sílécen bejárják Scott 1911-12-es útvonalát. Saját hajót vettek, felépítették saját téli kunyhójukat a McMurdo öbölben az Evans fokon, a tél közepén meglátogatták a Crozier-fokot (akárcsak Wilson, Bowers és Cherry-Garrard 1911-ben), végül Robert Swan, Roger Mear és Gareth Wood elsíeltek a sarkra, rádió és minden egyéb támogatás nélkül. Expedíciójuk úgy érzem egyik mérföldköve a modern sportosabb sarki vállalkozásoknak.

Erről született egy könyv (In the footsteps of Scott másik címén Struggle for the pole) amit sajnos nem olvastam, illetve egy rövid dokumentumfilm, ami valahol megvan talán VHS kazin magyarul, de a post most az angol verzióról szól (4 rész a youtube-on, az első van embeddelve ide). Jó szórakozást hozzá!

Szólj hozzá!

Címkék: video 1986 1985 Antarktisz Scott robert swan roger mear Déli-sark

Amundsen nyomában

2012.01.05. 14:50 :: Sarkvideken

P1000470-2011-11-19.jpg1912-ben Scott a sarkot elérve, Amundsen nyomait látva naplójában úgy kommentálta második helyezését, hogy "Amundsen biztos megtalálta a könnyű utat". Nos, a következő 100 évben számtalan úton jutottak el expedíciók a sarkra, Amundsenén egy sem. A centenárium éve sok expedíciót megmozgatott, néhány közülük ezt a "hanyagolt" útvonalat választotta, most a centenáriumi emlékexpedícióról írok pár sort.

Szólj hozzá!

Címkék: antarktisz 2011 expedíció norvég déli sark amundsen

Linkek, forrás a tegnapi íráshoz

2011.12.15. 10:11 :: Sarkvideken

Szóval arról, hogy honnan is ollóztam:

Szólj hozzá!

Száz éve a Déli-sarkon

2011.12.14. 00:00 :: Sarkvideken

Száz éve, 1911. december 14-én öt fagyott arcú mosolygós alak állta körbe a végtelen hómező közepén leszúrt norvég zászlót. A legközelebbi menedéket jelentő faház 1700 kilométerre volt tőlük, az első civilizációt jelentő település, ahonnan kivételes tettüket világgá hirdethették még további ötheti hajóútra.

Szólj hozzá!

Címkék: antarktisz déli sark 1911 amundsen

Elsőzés

2011.12.13. 17:27 :: Sarkvideken

Na most már ilyen blog is lesz.

Harcolok a blogeditorral, mint dicső sarkkutató elődeink a hóviharral, de már írtam is egy cikket ami holnap jelenik meg, mert ugye mi is lesz holnap 100 éve?

Úgy érzem kicsit méltatlan a hozzáállás Amundsen expedíciójához és a net is tele van a szokásos etikai szólamokkal és tévhitekkel. Na ezt próbálom akkor holnap oszlatni, aztán meglátjuk a folytatást. Egy csomó könyvet elolvastam a témában, el is felejtettem sokmindent, most olvasom újra, aztán van rengeteg kép és videó és leírás, valóságos eldorádó ahhoz képest ami mondjuk 15 éve volt - mert hát ebben az időben voltam rákattanva nagyon a témára, most meg ismét.

Nagyon érdekes téma a sarkvidék. Tényleg. 

 

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása